Megmérettettem magam Magyarország egyik legnépszerűbb teljesítménytúráján. Táv 50 km. Szintidő 12 óra. A célom az volt, hogy teljesítsem 8 óra hosszán belül.
Nagy lelkesedéssel neveztem a túrára, hiszen ez az első 50 km-es teljesítménytúra, amin részt veszek. Kéktúrán többször előfordult, hogy egy nap megtettem ekkora távot, de minden esetben pihenőkkel. Viszont egy teljesítménytúrán pihenésre nincs sok idő.
Az eredeti áprilisi időpont tökéletes volt. Azonban ez az év máshogy alakult. A ragadós száj- és körömfájás kérődzőkre veszélyes vírusos megbetegedése miatt elhalasztották az esemény. A logikai összefüggés ott van, csak hogy megértse mindenki, hogy ezt a vírust az emberek is képesek mechanikai úton terjeszteni, és a túra közel volt a Győr-Moson-Sopron vármegyei gócponthoz. Az erdő, ahol élnek őzek, szarvasok és vaddisznók, és közéjük beszabadul több ezer ember, az elősegítheti a fertőzés terjedését. Az új időpont június 14-re került át. Szerencsém volt. Ez az időpont is megfelelőnek bizonyult.
A túra menete
Szeretek a túrákra időben érkezni, és az elsők között indulni. Tatabányán ezelőtt nem jártam. Az parkolás egyszerű volt a Fő tér mellett. 6-kor indult a rajt, a tömeg miatt 6:15-kor átvettem az igazán bőséges rajtcsomagot. Tartalma egy szendvics, Pick snack szalámi, áfonyás rudi, citromos nápolyi, alma, mézes mogyoró. Pick snacknek örültem. Az egyik gyakran vásárolt túra kajám. Az alma és a mogyi is tökéletes volt, a többit nem ehettem ételallergia miatt.
A túrát több fázisra tudnám bontani. Az első 10 km a tömegtúrázásról szól. Itt egy valódi heringpartit kell elképzelni. Az emberek szűk részeken libasorban, míg a szélesebb részeket a baráti csapatok egymás mellett beszélgetve, míg a teljesítésre vágyók pedig őket kerülgetve haladnának. Én is a sietősek közé tartoztam. Első kilométereken kezdtem felbosszantani magam a tömegen. Egyáltalán nem voltak tekintettel egymásra az emberek. A legtöbb trécselő csapat tagjaiban fel sem merült, hogy a mögöttük lihegő, haladni akaró személyeket elengedjék. Ha több fő sétált egymás mellett, képesek voltak kétszerannyi helyet elfoglalni, mint amire szükségük lett volna, természetesen ezt megfűszerezve egy ide-oda mozgó sétával, hogy biztos egy futó vagy egy gyors gyalogló ki ne tudja számítani merről előzze be őket. Volt, hogy három futó előzött egy beszélgetőcsapatot, és ahelyett, hogy a három személyt egyben elengedték volna, csak kettőt sikerült. A harmadik elé már bevágott az egyik srác és visszaállt trécselő alakzatba a barátai mellé ezzel szétválasztva a futókat. De nekem akkor telt be igazán a pohár, amikor lejtőn felfelé menet előttem egy srác ahelyett, hogy elengedett volna, mást engedett el... Egy idő után átgondoltam a helyzetet és arra jutottam, hogy ez egy ilyen esemény és ehhez több türelem kell. A megvilágosult pillanattól, hogy ez számomra nyilvánvalóvá vált, attól kezdve szórakoztatóan próbáltam felfogni a furábbnál furább tömegből fakadó helyzetet, ami egy átlagos túra során egyáltalán nem megszokott. Aki ide saját rekordjai megdöntésének céljával érkezik, készüljön fel arra, hogy a résztvevők sokfélesége olyan kölcsönhatásba léphet, ami akadályozhatja a terv megvalósulását. 10 km-nél egy hatalmas fa volt kidőlve keresztben az úton, ami egy több méter hosszú, feltorlódó sort alakított ki az erdő közepén, mivel mindenkinek időbe telt átlépni rajta. Szerintem senkinek sem egy ilyen jelenet ugrik be először, ha a természetjárásra gondol. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy nem a túra szervezésével teljes mértékben meg voltam elégedve. A szervezés profi volt. A tömegben történt részekről azért beszéltem ilyen őszintén és emeltem ki inkább a negatívumokat, mert ez volt számomra a legmeglepőbb, és erre bizonyos szinten számítani kell, ha valaki számára ez a nagy létszámú túrázás még idegen.
A kidőlt fa után kezdett lazulni a tömeg. Egyre jobban lehetett haladni. Az igazi fellélegzés azután következett be, hogy a 30 és az 50 km-s csapatok szétváltak a mészkőbánya előtt. Itt már egészen kezdett bekapcsolni nálam a versenyszellem. A táv második felében emiatt egyre kevesebb képet készítettem. Egyre jobban csak a célom járt a fejemben. Tardóson áthaladva a közkutaknál hatalmas sorok alakultak ki. Én is feltöltöttem a kiürült flakonjaimat, de aggódtam, hogy sok időbe fog kerülni. Szerencsére nem így volt. Az útvonal további részein többször kellett haladni a kéktúra nyomvonalán. A Gerecse üdülő pecsét mellett elhaladtam, amit hamarosan majd be fogok szerezni. Következő lehetőség kútról vizet venni egy temető volt. Én itt nem álltam meg. Szemben villanypásztorra elkerítve lovak láthatók. Meglepő módon egy hatalmas és meredek felfelé vezető lejtő következett fogódzkodó kötéllel felszerelve segítve a résztvevőket. Majd egy kaszálón kellett áthaladni, megtörve a folytonos erdős tájat. Egy kellemes rész a zsíros- és lekvároskenyeres nénik pultja volt. Nem voltam benne biztos, hogy a legjobb ötlet itt bezabálni a cél előtt, de nem bírtam visszafogni magam.
Észrevettem a teljesítménytúrák egyik jelenségét- Az azonos teljesítmény szerint kialakulnak kisebb kimondatlan csapatok. Ez most sem volt máskép. Két tájfutóhölggyel és több azonos sebeségű sráccal haladtam egy tempóban. Egy idő után, ahogy újra meg újra előzgettük egymást, szerintem akaratlanul hatottunk a másikra, és ez vitt minket előre. Az egyik hölgy egy „Hajrá!” kiáltással motivált, mikor azt hitte végleg megelőz. De végül visszaelőztem, mivel a gyalogtúrámat egyre gyakrabban tarkítottam rövidebb futásokkal, elsősorban lejtőn lefelé. A túra vége felé egy nyíregyházi férfival vettünk fel közös tempót, végül az utolsó pár kilométert végig beszélgettük természetesen nem engedve, hogy ez a tempó rovására menjen. Számomra egy túra mindig akkor válik igazán nehézzé, ha végezni akarok vele. Az utolsó 15 km emiatt volt igazán megterhelő elsősorban mentálisan. Persze mellette a fizikai terhelésem is végső határait súrolta. Az utolsó métereken még a térdem is fájt, pedig nem szokott. A cél előtt a hölgy visszaelőzött. Visszatámogattam egy Hajrá!-val. Végül sikerült célba érni.
Célba érkezés nagy pillanata!
Végeredmény
Az eredmény 7 óra 55 perc. Sikeresen teljesítettem a magam elé kitűzött célt. Magam sem értem, hogyan. És nem azért, mert nem hittem magamban, hanem az első tömegtúrázó részen annyira nem vettem komolyan, hogy azt hittem csúszásba kerültem, de végül nagyon örültem annak, hogy sikerült életem első 50 km-s teljesítménytúráját ilyen jó idővel zárni.
A szervezők többször kiemelték „a teljesítménytúra nem verseny”. Ha arra gondolok, hogy elsősorban én is mindig csak magamat szeretném felülmúlni egyetértek. És ez jövőre sem lesz máskép, de kell egy viszonyítási pont. A túrát követően másfél héttel a szervezők sokak kérésére kiadták az összesített eredményeket. 1853. teljesítőből a 114. helyen végeztem. Jövőre nem lehet kevesebb célom, mint benne lenni az első 100-ban!